loading Templomtörténet - Vác-Deákvár Plébánia

Templomtörténet

Vác legfiatalabb templomát a város északi, Deákvárnak nevezett település részén 1939-1940-ben építették. Az építés elindítója dr. Herrhof Mátyás felsővárosi kanonok-plébános volt, akihez ekkor a terület tartozott. A templom szinte teljesen közadakozásból épült. Egyházi személyek, tehetősebb polgárok és szegényebb hívek járultak hozzá a templom építéséhez.

Az alapító levél a galériában megtekinthető

A templom tervezésér Dr. Fábián Gáspár ismert építészmérnök vállalkozott, építésére pedig Krizsek György váci vállalkozó kapott megbízást. Pénzhiány miatt a templom tornyát, csak 1941-ben húzták fel.

A templom legfőbb értékei közé tartoznak Krasznay László által készített művészi kivitelű szobrok: a Jézus Szíve szobor (jelenleg a hittanteremben látható), Szűz Mária szobra, Szent József szobra.

A szentély freskói 1952-ben készültek, neves festőművész Takács István alkotásában. A szentély oltár fölötti részén a templom patrónusának, Jézus Szívének hódolnak a magyar szentek. A két oldalsó freskón pedig az Utolsó vacsorán, az Oltáriszentség szerzését és Jézus a Kálvárián a keresztről való levételét örökítette meg a művész.

1954-ben elkészült a templom hajójának elülső részén, szintén Takács István alkotásaként a Jézus Szíve tisztelet elindítóinak, Alacoque Szent Margitnak és lelkiatyjának Colombiere Szent Kolosnak a freskója. A templom önálló plébániai rangra emelkedett. 2004-ben Kocsi Márta népművész tervei alapján színes, ólomüvegablakok kerültek a templomba, melyeket Simonyi Norbert és Simonyi Gyula készítettek.

 

Régi képeket a templomról a galéria menüpontban talál.

 

 

Köszöntés

 

Bezák Tamás

plébános

 

Megnézem

Programok

plébániánkon,

közösségeink szervezésében sok színes program zajlik.

Nézzen körül nálunk!

Megnézem

Papjaink

Bezák Tamás, plébános

Stanislaw Biegun, káplán

 

Megnézem

Miserend

Deákvári Jézus Szíve Templomban,

a Gombási Kápolnában
és a rádi templomban

Megnézem

1940,  a templomszentelés

Templomtörténet

A templom szinte teljesen közadakozásból épült
a tornyát, csak 1941-ben húzták fel...

Érdekel

Illusztráció

Közösségeink

Plébániánkon számos közösség és lelkiség működik. Ide kattintva betekintést kaphat színes hitéletünkbe.

Érdekel

A templom bejárata napjainkban

Galéria

Ezen az oldalon képgalériákat érhet el különböző témakörökben...

Érdekel

Karitász

egyházközösségi szolgálataink

Közösségi ház

számos eseménynek ad otthont...

Katolikus óvoda

Egyházközségünk
Szent Család Óvodája

Oldallagos plébániák

a Rádi egyházközség

Tanítások

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Róm 8,14

Elérhetőség

Cím, telefon, e-mail és az irodai szolgálat

Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió