FOKOLÁR MOZGALOM

Élet Ige csoport - Vác

Az Élet Igéje az adott hónapra kiválasztott szentírási rész, amelyhez Chiara Lubich fűz
magyarázatot, 86 nyelvre fordítják le, és kb. 14 millió emberhez jut el a sajtó, a rádió, a televízió és az
internet segítségével. 

Chiara Lubich a Fokolár Mozgalom alapítója egy alkalommal ezt írta:

„A világnak az evangéliumra van szüksége.
Egyetlen igéje is meg tudná változtatni a világot.
Ezért éljük az Élet Igéjét.
Mindenki élheti, mert Jézus minden ember számára fény." 

 

A plébánián havi rendszerességgel találkozunk, hogy megosszuk egymással az igében megélt
tapasztalatainkat.

A találkozókon erőt, örömet, bátorítást kapunk a hétköznapok nehézségeihez, hogy ne
felejtsük el soha, hogy Isten a Szeretet és Ő a gondunkat viseli. 

 

Néhány tapasztalat az életünkből: 

- Egy alkalommal Gyuri atya elmondta, hogy egy szegényebb családtól nem fogadott el pénz
a temetésért, majd a következő temetés után 100 eurót hagyott ott valaki pluszba. 

- Egyikünk egy színes tv-t ajándékozott el, majd érkezett egy másik számára. 

- Közös tapasztalatunk volt a budapesti közösséggel egy, a mozgalommal régóta
kapcsolatban lévő cigány család megsegítése. Felépült a házuk, de belülről teljesen üres volt.
Hamar jöttek a megoldások: budapesti családoktól és a helyi karitásztól is bútorok,
mindenféle lakberendezés, ruhanemű, játékok és a szállítás is ingyen. A váci karitász azóta is
több alkalommal jelent meg szállítmánnyal. Olyan sok dolog jött össze, hogy a család több
családnak is tudott segíteni.  

- Erzsike, aki a plébánián hitoktat a szeretet-dobókocka mottóit kezdte élni a
mindennapokban a gyerekekkel. Íme a gyerekek tapasztalatai:

- "Mindenkit szeretek" A szeretet-dobókocka egyik oldalán ez szerepelt: "Mindenkit
szeretek" Ezt úgy tapasztaltam meg, hogy a farsangon kitaláltam, hogy meglepem az
osztálytársaimat. Egy doboz tele volt apró Kinder-meglepetéssel. Kiválogattam a legjobbakat
és egy zacskóban elvittem a farsangra. Mindenki választhatott belőle. A gyerekek nagyon
örültek. A szívemből egy nagy boldogság tört elő. Úgy éreztem, jobb adni, mint kapni. Fruzsi

- "Úgy szeretem a másikat, mint önmagamat" Egyszer Borinak elkezdett vérezni a lába, és
nem volt vizes, csak száraz zsebkendőnk. Senki nem akart bemenni és bevizezni a
zsebkendőt, még én sem, aztán eszembe jutott, hogy mit dobtam reggel: "Úgy szeretem a  másikat, mint önmagamat". Bementem és bevizeztem, és örült neki Bori, és nekem is jó érzés volt a szívem mélyén, hogy segíthettem rajta. Nikus

- "Kölcsönösen szeretjük egymást" A hugommal rengeteget szoktunk veszekedni, verekedni,
vitatkozni, de amióta hittanon kaptam egy varázs-dobókockát, nagyon szeretjük egymást és
segítünk egymásnak. Sanyi 

 

A Fokolár Mozgalomról a www.fokolare.hu honlapon lehet olvasni.

 

 

 

Köszöntés

„…tanuljatok tőlem,

mert szelíd vagyok és alázatos szívű,…” /Mt 11, 29/

Megnézem

Programok

plébániánkon,

közösségeink szervezésében sok színes program zajlik.

Nézzen körül nálunk!

Megnézem

Papjaink

Rolik Róbert, plébános

...Istentől jött az impulzus, belém öntötte a szolgálathoz való elkötelezettséget és kedvet is...

 

Megnézem

Miserend

Deákvári Jézus Szíve Templomban,

a Gombási Kápolnában
és a rádi templomban

Megnézem

1940,  a templomszentelés

Templomtörténet

A templom szinte teljesen közadakozásból épült
a tornyát, csak 1941-ben húzták fel...

Érdekel

Illusztráció

Közösségeink

Plébániánkon számos közösség és lelkiség működik. Ide kattintva betekintést kaphat színes hitéletünkbe.

Érdekel

A templom bejárata napjainkban

Galéria

Ezen az oldalon képgalériákat érhet el különböző témakörökben...

Érdekel

Karitász

egyházközösségi szolgálataink

Közösségi ház

számos eseménynek ad otthont...

Katolikus óvoda

Egyházközségünk
Szent Család Óvodája

Oldallagos plébániák

a Rádi egyházközség

Tanítások

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Róm 8,14

Elérhetőség

Cím, telefon, e-mail és az irodai szolgálat

Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió